Tegnap a TBS hiradója szerint a 200 céget egyesítQ etikai bizottság június másodikai hatállyal eltiltotta saját tagjait az olyan játékok árusításától, amelyek nemi erQszakot tartalmaznak – bomb amilyen a nemrég eltqnQ RapeLay volt. A határozat minden bizonnyal azért született, mert a nQk jogaiért küzdQ „Equality Now” nemzetközi szervezet februárban frontális támadást indított a játék ellen. Ez a játék egy „szexszimulátor” – nincs rá jobb szó, 3D férfi teszi a dolgát egy vagy több 3D hölgyön, úgy, ahogy a felhasználó kívánja. Akkor keltette fel a csoport figyelmét, amikor kiderült, megvásárolható külföldön is az Amazon Marketplace egyik árusítójától. Az Amazon és a többi on-line bar is eltávolította februárban a polcairól a játékot, miután az Equality Now kiverte a balhét.
Azonban a játékot nem 2009 februárjában, hanem 2006-ban adták ki – egész eddig senkit nem zavart a japán piacon. A szervezet arra bátorította japán tagjait, hogy írjanak levelet a politikusoknak – kérvényezve a hasonló játékok betiltását. Ez nem vezetett sikerhez (az egyik párt felkarolta, de ez nekik csupán választási eszköz volt), de a játék fejlesztQje leszedte az oldaláról a játékot és befejezte a forgalmazást. Kínos, nincs más szó rá. A japán TBS nyilatkozatáról viszont – amely szerint az etikai szövetség betiltotta a nemi erQszakot tartalmazó játékokat – nem tud maga a szövetség.
Viszont nem az elsQ eset, hogy a tévéadó hibásan közli a bizottság állásfoglalását. Amikor a RapeLay körüli hírverés elérte Japánt, az adó interjút készített velük – majd úgy vágta az elkészült anyagot, hogy félremagyarázhassa a szövetség tervezett álláspontját. Úgy fest, június másodikán csak egy értekezlet lesz, és szó sincs tiltásról.
Emiatt viszont a második felkérést el is utasította a szövetség – ez azonban nem volt arra elég ok, hogy ne adják le az anyagot. Amennyiben mégis betiltásról döntenének, az legkorábban júliusban léphetne érvénybe – és egyáltalán nem érintené a használtjáték piacot. BelsQ információk szerint tiltásra nem, szigorúbb szabályokra azonban számíthatnak az érintettek. Érdekes azonban megjegyezni, hogy japán az erQszakos játékai ellenére az egyik legalacsonyabb nemi erQszak rátával rendelkezik a világon – míg mondjuk a közel-keleti országokban ez csak az egyik nQket érintQ probléma.